Iró: Madeline Miller
Kiadó: General Press Kiadó
Achilles nem egy utálatos, gőgös, büszke Görög?! Ja, várj, de!
Még mielőtt belekezdenék a kritikába, csak szólni szeretnék, hogy a neveket angolul fogom írni, mert én akkora sznob vagyok, hogy bár magyarul van meg a könyv, én akkor is angolul olvastam.
Na, szóval! Nagy Görög mitológia élvezőként nagyon örültem, amikor megszereztem ezt a könyvet. Aztán a feledés homályába merült, mert nagyjából egy évig csücsült a polcomon, mielőtt ismét a kezembe vettem volna.
Aztán eltelt még egy év mire befejeztem az olvasást.
És most itt vagyunk!
Eléggé vegyes érzelmekkel csuktam be a könyvet.
Egyrészt ott az írás, ami igazán gyönyörű volt. A szavak, a mondatok nagyon szépen írták le a történéseket, és így sokkal könnyebb volt elveszni a karakterek világában.
Aztán ugye ott vannak a karakterek. Achilles és Patroclus. A két legjobb barát, vagy talán valamivel több?
Ez a könyv az Iliád egy feldolgozása, Petroclus szemszögéből, és hát amennyire ismerem az Iliádot, ott sem volt igazán titok, hogy Achilles és Patroclus nem csak cimborák voltak.
De attól, hogy a könyvben a két fő karakter egy LMBTQ kapcsolatban vannak, nem ez a könyv fő mozgató eleme.
A könyv elején megismerkedünk a két fiúval, majd végigkövetjük őket egészen a Trójai háborúig, ahol, remélem nem lövöm le a poént, mindkettőjüket eléri a végzet.
Ami nagyon tetszett a könyvben, az az, ahogyan Achilles elénk van tárva. Nem rögtön arrogáns, és büszke. Legalábbis nem annyira, hogy az olvasó ne tudja megszeretni.
A történet előrehaladtával láthatjuk, hogy miért is válik azzá, akit nagyjából mindenki ismer. Akit mindenki utál.
És ugye a történet. Na, az volt az, ami annyira nem tetszett.
Én a Görög mitológiát azért szeretem, mert fantáziadús, telis-tele különféle lényekkel, Istenekkel, és hasonlókkal. Ez viszont inkább egy történelmi fikció könyvhöz hasonlított, amik nem a kedvenceim.
Az események nagyon lassan történtek, és szerintem ezért is volt az, hogy nagyjából a felénél abba is hagytam. Szeretem, ha egy könyv magába szív, és nem tudom letenni. Ezzel viszont nem így volt. Amikor először kellett megnéznem, hogy a fejezetből mennyi van még hátra, ott tudtam, hogy ez nem jó jel.
De végigolvastam!
És örülök, hogy megtettem, mert a vége az nagyon tetszett.
Amikor kiderül, hogy az egész könyvet Patroclus meséli Achilles anyjának, és az az egy mondat…
Na, ott dobtam az egészre egy fél csillagot.
Összegzésül, amennyire hype-olták ezt a könyvet, nekem nem érte el az elvárásokat. Viszont meghozta a kedvem, hogy több Görög mitológiáról, vagy csak simán valamilyen mitológiáról olvassak (közben a hátamon érzem a Kane Krónikák szúrós tekintetét. Nyugi, A Kígyó Árnyéka, egyszer téged is befejezlek!)
Ha szereted a Görög mitológiát, és nem zavar, hogy egy kicsit lassabban történnek a dolgok, akkor csak ajánlani tudom ezt a könyvet!
Én pedig megyek, és keresek valami pörgősebbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése